Impressziók Konczek József költészetéről
Konczek József költő, író, a Kilencek egyik
legizgalmasabb, legszínesebb alkotója hetvenéves – ebből az alkalomból
szétnézett háza táján, és összegyűjtötte mindazt, amit több mint félszázados
írói működése során felhalmozott.
Hatalmas anyag jött össze, így el kellett állnia attól
a tervétől, hogy egy ünnepi kiadványban egyszerre tegye közzé mindazt, amit
saját (meglehetősen szigorúan működő) mérlegén megőrzendőnek talált. A Vogul
szigorlat című könyv mintegy harmadát tartalmazza a kiválasztott műveknek,
s ha hozzáolvassuk a 2008-as Formáért sóvárgó kötetet és az elmúlt négy
évben a folyóiratok hasábjain megjelent munkákat, akkor sem ismerhetjük meg a
jövőnek szánt üzenetek felét sem. Így a most megjelent kötet nem összegzés,
csak egy (fontos) mérföldkő a költői életúton, nem a beteljesedésre
csodálkoztat rá, hanem az igényes olvasókban újabb várakozásokat ébreszt.
Minden bizonnyal szerepel már valamelyik neves
irodalomtörténész munkatervében, hogy egy alapos tanulmányban, netalántán
monográfiában elemezze Konczek életművét, egy rövid recenzió természetesen
alkalmatlan erre. Nem is vállalkozom másra, mint hogy felvillantsam egyre
impozánsabb munkásságnak néhány általam kiemelésre méltónak tartott elemét.
Ezek többnyire együttesen vannak jelen az egyes művekben, csak az elemző
értelem választja szét őket, hogy könnyebben igazodjunk el a konczeki
dzsungelben.
Kapcsolódások, mesterek árnya, szerepek
A költő úgy kapcsolódik a magyar irodalom fő
vonalához, hogy közben nem akar hasonlítani senkihez. "Én nem vagyok
lángoszlop. Fáj a hátam."– üzeni Petőfi Sándornak, s teszi azt éppen abban
a versben, amelyik a nagy előd gondolatvilágát legszebben menti át a 21. század
világába, mert tudja: "gyermek évszázad apjai vagyunk" (A XXI. század
költői). A mesterekhez való viszonyát korábban is többször határozta meg
úgy, hogy mintegy belebújt a nagy elődök bőrébe, kitűnő parafrázisokban ültette
el gondolatait, e lap olvasói emlékezhetnek a 2010/3. számban megjelent
Balassi-feltámasztásra, s persze a többi ál-Balassi versére is.
Az elődökhöz való kapcsolódása nem fogadalmakban,
dicshimnuszokban nyer formát, hanem a mélyen megértett gondolatok folytatása,
újragondolása útján. Meggyőződésem, hogy a nagy szavakat kerülő, a pózokat
elvető hazafiság nemzedékéből senkinél sem mutatkozik meg ilyen hitelesen.
Rokona Győri Lászlónak, de távoli rokona, párhuzamba állítható Utassy
Józseffel, Kiss Benedekkel, de idegenkedése a kinyilatkoztatásoktól ez
utóbbiaktól is karakteresen megkülönbözteti (Hazáim; Tavaszi emlék; Füzér;
stb.).
A szerepekbe rejtezés nemcsak a költő-elődökhöz
kötődés eszköze, e számban is olvasható egy Vág vitéz "nevében"
elmondott szép verse (előzménye a 2011/6. számban), egész ciklusokat szánt
korábban az általa kitalált korjag-verseknek vagy az Arcübasevtől kölcsönvett Szanyin
fiktív műveinek (Formáért sóvárgó). A szerepek lehetővé teszik számára
azt, hogy kimondhassa mindazt, ami a saját, mai nyelvünkön kissé már dagályos,
kissé már avítt, ahogy manapság mondják, kevésbé trendi lenne. A szerepek
játékra hívják a befogadót is, s aki a játékszabályokat elfogadja, igazi
élményhez, igazi felfedezésekhez juthat.
A szerep nemcsak azonosulás, hanem egyben
távolságtartás is: népi bölcsességek és megszelídített közhelyek fordulnak
önmaguk ellentétébe, a mások szenvedése (vagy ritkábban: öröme) a költő
személyiségének szűrőjén folyamatosan ellenőriztetik, így – gyakran ironikusan
– új fénytörésben jut érvényre (Beszéd az aranynaphoz; Én vagyok az).
Paraszti múzsák, tenyeres-talpas asszonyiság, férfias
szemérem
Konczek József ízig-vérig vidéki költő, a hol
van, hol nincs paraszti Magyarország szerelmese, a virágzó tavasz, a
termésbe forduló nyár színei, hangjai, illatai, ízei, tapintható formái uralják
képi világát. Természetes tehát, hogy költészetének egyik alapvető elemét, a
szerelmes lírát is ezek az élmények határozzák meg. Múzsája egészséges,
tenyeres-talpas, széles csípőjű, ölelni való parasztmenyecske, a nyár leánya,
inkább asszonya, akit úgy ünnepel, mint a szülőföldet, a hazát: szelíd
férfiszeméremmel. Erotikus költeményeiben (mint a már említett szerepversekben)
nem használ eufemizmusokat, de nem téved az alpáriság tévútjaira sem. Ha kell,
szókimondó, ha kell, gyöngéd metaforákba burkolja csiklandós tárgyát, mint a
népdalok.
A szerelem, az asszonyiság, a termékenység világalkotó
tényezőként jut érvényre mind a konkrét, "címzetten" szerelmes
versekben, mind pedig az epikus elemekben is gazdag életképekben (Tenyerem
alá; Azért is szerelem; Bolondozás asszonyomnak). A megőrzendő értékek, a
továbbadandó élet szinonimái a szerelmes, erotikus szavak, közös kincseinket
óvó, újrateremtő szándékok éltetik őket. A valóságos, szerető és szeretni való
nő észrevétlenül válik a földanya, a haza-anyácska, a szülőföld jelképévé, újra
és újra meghódítandó második valóságává.
A nyár – tudjuk – asszonycombos, a szögletes tények
között a lélek közösül a nyár sárgái által, minden moccanásunknak köze van
a nőiség hatalmához. Konczek asszonyai egyszerű, földön járó társak, mégis
mitikus erejű a hatalmuk, ez a költészet, ez a világ általuk és érettük
létezik. A költő – a férfi – mégsem alávetettje, hanem önkéntes csodálója, ha
kell, társa, ha kell, lovagja ennek a hatalomnak. Sehol sincs szó brosúra-ízű
egyenjogúságról, mindent a valódi, tiszteletre épülő egyenrangúság hat át.
Mulandó és épülő mítoszok
A költészet és a mítoszok kapcsolata örök témája az
irodalomtudománynak. Konczek József művelt költő, hogyne tudná ezt. Tudja, de
keveset törődik a tudós eredményekkel. Az ő költészete két vonatkozásban
kapcsolódik a mítoszokhoz: megőrző és teremtő attitűddel. Ám a megőrzésben ott
feszül az újrateremtés mozzanata, a teremtésben pedig ott lappang a megőrzés
szándéka. A kötet címadó versének tekinthető a Vogul szigorlatból című
hosszú költemény, amelynek mind formai, mind tartalmi eszközrendszere az ősi
finnugor legendáriumra hajaz, szibériai rokonaink medveénekeiből,
ráolvasásaiból táplálkozik, s mint ilyen, a megőrző szándék példája. Ugyanakkor
a napjainkra utaló sorok, képek korszerű üzenetekké formálják az ősi
ritmusokat, szavakat.
A mítoszteremtő szándékú Hegyi értekezés
számomra az új kötet legizgalmasabb verse. Megtalálható benne minden elem, ami
jellemzi Konczek költészetét. Líra és epika kényes egyensúlya, a valóságos
falusi mesék és azok megemelt, égi mása, a szülőföld rendületlen szeretete, a
sárkánylesőket józanul szolgáló asszony, mögötte a sárkány udvarló, hódító
szándékával, a mai tudományos halandzsa a valóságos tudással fűszerezve,
mindmind egy épülő, földközeli mítosz elemévé válik. Páratlan költői lelemény a
szöveghez csatolt "függelékek", fiktív szövegvariációk, töredékek,
sárkányénekek sora.
Természetesen más példák is hozhatók a kötetből a
mítoszteremtő szándékra. Ilyen a Hideg csillag csördül verscsokra, a Színkirályok
ciklusa, az egyik inkább a képviseleti költészet mai ars poeticája, a másik a
neoimpresszionizmus e századi ünneplős ruhája. Mítoszteremtő erejű a MagyA/r/merika
című poéma is. Ezek elemzése már egy másik cikk témája lehet.
Ahogy máshova kívánkozik a szociografikus ihletettségű
Hazai napok apró vers-kövekből összeálló épületének vizsgálata is, talán
nem véletlenül követi ezt a könyvben az egyetlen prózai munka, egy
magyarnándori irodalmi riport.
Konczek József – talán eddigi soraimból kiderül –
fontos kötetet tett asztalunkra. Töredék-voltában is kincsesbányát, gazdag
tárházát a mai magyar líra eredményeinek. Hiteles, valódi verseket, fölényes
biztonsággal vezetett "szövegeket", megfontolandó üzeneteket. Várjuk
a gyűjtemény következő kötetét, köteteit, s természetesen az új verseket, a
nekünk is járó igazi nyárról, az ölelhető asszonyokról, a velünk, értünk
kiteljesedő mítoszokról.
(Vogul szigorlat – Napkút, 2011)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése